nezval_eszter-800_rect másolat
Nezvál Eszter
meseterapeuta, mediátor, tréner, pszichológiai-, pedagógiai- és egészségügyi asszisztens, gyógymasszőr, Somatic Experiencing (SE) képzésben lévő hallgató – haladó szint
„Látod, most már csakugyan érted: először le kell győzni a félelmet. Rögtön utána következik a szeretet.”
A sakkjátszma

Kiskorom óta sokat kérdeztem, hogy megértsem az engem körülvevő világot. Figyeltem az embereket, az állatokat, a természetet, hogy tudjam, mi miért és hogyan történik.

Miután kikerültem az iskolapadból és dolgozni kezdtem, rájöttem, hogy tudni szeretnék még megannyi dolgot, így elkezdtem újra tanulni, immár a saját örömömre, s ez az örömszerzés – úgy tűnik –  életem végéig megmarad.

Ahogy tárult fel előttem sok titok, úgy lett egészen világos, hogy amint kint, úgy bent, s amint bent, úgy kint is, vagyis ami körülvesz, az hat rám, s ahogy én belül vagyok, az kihat a környezetemre. Hát elkezdtem nemcsak kifelé, hanem befelé is figyelni, kérdésekre válaszokat lelni. Ebben rengeteget segített az a csodálatos női kör, melynek lassan 15 éve része vagyok.

A mesék születésemtől fogva társaim voltak, de a meseterápia révén fedeztem fel, hogy a mesék nemcsak történetek, hanem útmutatók. Hogy jobban értsem a meséket, belemerültem a magyar és más népek hagyományaiba, ősi tudásába, a természet körforgásának tanulmányozásába. Ez nagyban kihatott az értékrendemre, az általam igaznak vélt világképre, s mindarra, amiben hiszek. Ahogy haladtam a lélek megértésének útján, egyre fontosabbá vált a testtel való kapcsolódás is. Így vált az életem részévé a masszázs és a Somatic Experiencing traumaoldó eszköztára.

Vittem a meséket óvodába, iskolába, anyaotthonba, nevelőszülőknél nevelkedő gyerekekhez, felnőttekhez, idősekhez. Jelenleg felnőtteknek tartok önismereti csoportokat, elvonulásokat. Közösen fedezzük fel a belső világunk és a természet rejtelmeit, megéljük a lét örömét, együtt keressük a kérdésekre a válaszokat, a zárakhoz a kulcsokat, hogy a félelem helyett a szeretetnek nyithassunk ajtót.